Leírás:
Nap, víz, homok, fény, inga, ütő, zseb, kar, fali, kakukkos, zenélő, asztali, kvarc, atom, rádiószignál, elektromos, virág – furcsa szavak, amik akkor nyerik el közös értelmüket, hogyha melléjük illesztünk egy kifejezést: óra.
Az óra az időmérés eszköze, közhasználatú eszköz, ami észrevétlenül része a mindennapjainknak, közben pedig az emberiség egyik legmagasabb absztrakciós eredménye, mert az óra az idő szimbóluma. Ha megragadom a karórámat, azzal még nem sikerült magát az időt is megragadnom, de valami mégis történik. Mintha a markunkba kaparinthatnánk a reményt a mulandóság legyőzésére. Az óra figyelmeztet az idő múlására, eltelésére, és ezzel megrendítő erejű eszköz, ugyanakkor biztat azzal, hogy ha felhúzzuk óránkat, azzal időt nyerünk. Angliai Erzsébet utolsó szavai ezek voltak: Minden vagyonomat egyetlen pillanatért! – de ajánlata nem talált meghallgatásra. Talán a legfurcsább szerzet a kakukkos óra, amiről gondolhatnánk, idilli időmérő szerkezet, hacsak nem idézzük emlékezetünkbe, hogy a kakukk a közhiedelem szerint az ember hátralévő éveinek számát jelenti szavával… s ekkor máris az elmúlás rettenete vegyül az idilli képbe.
Mindemellett az időmérés kozmikus feladat, amire éppen a planéták kínálnak kiváló lehetőséget: a Nap és a Hold mozgása, a csillagok pályája, a Föld forgása megannyi tényező, ami időérzékünket meghatározza. Ha kimondom: egy év – mindannyian nagyjából ugyanarra az időegységre gondolunk, de ha mondjuk a Jupiter bolygón élnénk (ahol az év majd 12 földi esztendőnek felel meg), egészen más fogalmunk volna erről az időszakaszról.
Az órák körkörös alakja – például a napóra íves skálája, a karóra, vagy az óraszámlap esetében – a kozmikus rendszert idézi meg, a mutatók mozgása pedig az egyetemes mozgást, forgást, keringést idézi. Stonehenge is körkörös… Az igazi misztérium a négyszögletes karóra, ami valójában nem más, mint a kör négyszögesítése, azaz a négyzet által szimbolizált tér és a kör jelezte idő egyesítése, misztikus legyőzése.
Persze a középpont is megvan, a tengely, a világtengely, ami körül minden forog. E tengely körül forognak az évszakok is: tavasz, ősz, tél… Éljünk a megfordítás nagy elvével, és olvassuk fordított sorrendben az évszakok fenti megnevezéseit, úgy, hogy az sz-betűket eredeti sorrendjükben hagyjuk: lét sző szavat… Lírai misztika, egybefolyik itt a tér és az idő, a gondolat és a tapasztalat, s lehet, a sorrendből kimaradt nyár tüzére van szükség ahhoz, hogy az élet titkos szavait, amiket az idő rejt magában, kimondhassuk.
A nyugati ember számára az idő objektíve létező tényező, rajtunk kívül álló, mérhető, lineáris jelenség, és mindig ott van benne-körötte a rettenet, mert aki elvesztette örökkévalóság-tudatát, annak az idő végső soron az elmúlást idézi meg.
Ezzel szemben Ryszard Kapuscinski A Nap árnyéka (2001) című művében ezt írja: „Az afrikaiak másképp érzékelik az időt. Számukra ez sokkal lazább koncepció, nyíltabb, sőt rugalmas és szubjektív tényező. Ott az ember befolyásolja az időt, annak alakulását, folyását, ritmusát… az idő az ember cselekedeteinek következménye, s elenyészik, hogyha nem szentelünk neki figyelmet.”
Az idővel kapcsolatos aggodalmat már az egyiptomiak is ismerték, és igyekeztek eloszlatni azt. A British Museum 10.474-es számú papirusztekercse Amen-eh-Opet tanítását tartalmazza a Kr. e. 7-6. századból: „Ne a holnapon bánkódva töltsd az éjszakát! Pirkadatkor ugyan milyen is az a másnap?”
És hiába kapaszkodnánk roppant drága, igazi meisterstück karóránkba, amely kétszeresen retrográd rendszerű, harmincegy napos járástartalékkal, háromkalendáriumos, szkeleton szerkezettel, ami ráadásul a hátoldalán nyitott, több komplikációs, ugró óraszámkijelzős, holdfázist mutató, 300 méterig vízálló, zafírüveges és antimagnetikus, kerámia lünettás, s aminek tokja 10% irídium 90% platina ötvözetű, számai gyöngyházból valók, a mutatók nyílhegy formájúak, s a kabochon-köves koronáján még az embléma is lézervésetű, nos, hiába kapaszkodunk belé, attól az idő még elmúlik.
A bölcsek úgy mondják, az idő mozgatja a világot, s bár az emberek mondják, múlik az idő, az Idő csak mosolyog, és azt mondja: múlnak az emberek… Ezzel szemben Longfellow állítja: „Mi az idő? Árnyék a napórán, az óra ütése, vagy a homok lepergése? A nappal s az éjszaka, nyár és tél? Hónapok, évek, századok? Egyik sem, ezek csak külsődleges, mellékes jelek az idő mérésére, nem maga az idő. Az idő nem más, mint a lélek élete.” Legyen ez soha el nem múló, örök és boldog, végtelen jelenidő.
Rácz Géza
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS vagy MPL által Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetés esetén 1990 Ft, az utánvétes fizetés díja: +650 Ft.
Csomagautomatába vagy csomagpontra való kiszállítás esetén Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetés esetén GLS futárszolgálatnál 1990 Ft, MPL esetén 990 Ft a szállítási díj, az utánvétes fizetés díja: +650 Ft.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.