G, a festő, aki azzal fut be, hogy egyszer csak elkezd tótágast álló alakokat festeni. G, a festőnő, aki elnyomó szülei elől menekülve elnyomó férjet választ magának. G, a filmrendező, aki csak édesanyja halálakor kezdi megérteni, hogyan mérgezte az anya az egész család életét. Rachel Cusk legújabb regényében áttűnnek egymásba a különböző alakok, feloldódnak a körvonalak. Újraíródnak a történetmesélés konvenciói, megszűnik a karakter és a cselekmény egysége. Cusk tótágast állítja a nyelvet, hogy megmutassa nekünk a világunkat olyannak, amilyen valójában.
„G elég idős volt már ahhoz, hogy tudja, ezek a helyzetek, ezek a kibontakozások, amelyek fiatalkorban szinte véletlenszerűnek tűnnek az élet sodrásában, valójában ezek alkotják az életet. A remény, a várakozás, a kiábrándulás ezen pillanataiban, az előhang pillanataiban, mielőtt az akarat elhatározná, hogy belekényszeríti az ént a konformitásba – ilyenkor élünk igazán.”


