A Tamara, a vulkán húga Tamara Lempicka festő életregényének második része, a magyarul 2024-ban megjelent Én, Tamara című regény folytatása.
Lempicka sikerei csúcsán, a fenyegető háború elől menekülve érkezik New Yorkba 1939-ben. Egy rövidebb havannai kitérő – és a Hemingwayjel folytatott románc – után Tamara 1940-ben Hollywoodba költözik férjével, Kuffner báróval. Hírnévre szomjazó, felékszerezett nőként ő lesz az „ecsetes báróné”, akit a befolyásos művészvilág lenéz. Fényűző partikat tart, melyeken Clark Gable-től Greta Garbóig számos híresség megjelenik. Művészetének elutasítása és a második világháborúban lerombolt Európába tett utazás mégis depresszióba taszítja.
A házaspár visszaköltözik Manhattanbe, majd amikor férje halála után magára marad, Tamara úgy dönt, hogy Mexikóba költözik, a Popocatepetl vulkán lábához.
1973-ban újra felfedezik Párizsban: a Galérie Luxembourg kiállítása nemzetiközi szenzáció lesz.
A Tamara, a vulkán húga izgalmas művészlélektani regény, amely végigköveti az ikonná váló festő életét mindaddig, amíg – végső kívánságának eleget téve – hamvait a Popocatepetl vulkánba szórják.
A magát lengyel katolikusnak valló, a legfrissebb kutatások szerint mindkét ágon zsidó származású Tamara Lempicka az első női világsztár volt a művészek közt. Gyűjtői közé tartozik Jack Nicholson, Madonna vagy Barbara Streisand.
„Tudod, milyen könnyen vádolnak az emberek minket, művészeket azzal, hogy a jó ég tudja, mit meg nem engedünk magunknak, sebeket osztunk a hozzátartozóinknak, azoknak a szerencsétleneknek, míg mi, a szörnyetegek, erkölcsi fertőben és alkoholban tobzódunk. Hát akkor valamelyik rendes állampolgár, aki felháborodik minden gesztusunkon, pillantásunkon, szavunkon, próbáljon meg akár egyetlen napot eltölteni a tisztességes életéből a mi fordulatszámunkon! Azzal a szívünkben működő vulkánnal, amit egész nap hordozunk magunkban.”


