Minden szülő arra a nagy kérdésre keresi a választ, hogyan nyújthat a legtöbbet gyermeke számára, és hogyan alapozhatja meg leginkább a jövőjét? Greer Kirshenbaum szerint a tudomány válasza ma már egyértelmű erre: az élet első három évében nyújtott ráhangolódó típusú gondoskodás erős és rugalmas idegrendszert épít gyermekeinkben. Néhány idegtudományos alapismerettel felvértezve, a bennünk élő szülői ösztönökre hagyatkozva képessé válhatunk úgy támogatni gyermekeink fejlődését, hogy az nemcsak a mentális és fizikai egészségüket javítja, hanem jelentősen hozzájárul későbbi életük kedvező alakulásához is.
A gondoskodás forradalma egy újfajta szülői szemlélet mellett érvel. Idegtudósként, dúlaként és szülőként szerzett tapasztalataira támaszkodva Dr. Kirshenbaum nagy szakértelemmel és együttérzéssel világítja meg, miként segíthet a ráhangolódó gondoskodás szemlélete enyhíteni a szülői félelmeket és jelenthet biztos iránymutatást minden élethelyzetben. Megkérdőjelezi azt az elképzelést, miszerint gyermekeink önállóságát alacsony kapcsolódási szintű gondozással, például a kisbabák sírni hagyásával vagy az egyedül alvással lehetne megalapozni. Megmutatja, hogy a magabiztos, biztonságosan kötődő gyermek nevelésének útja valójában a ráhangolódó gondoskodás képességében rejlik: például abban, hogy annyit tartjuk ölben a kisgyermekünket, amennyit csak szeretnénk, reagálunk a sírására, együtt alszunk vele és fenntartjuk a bőrkontaktust. Ez erőteljes megelőző „gyógyszer” a súlyos mentális egészségügyi problémákkal szemben, amellyel a szülők a reziliencia ajándékát adják át a következő generációnak, ezzel együtt az átalakulás és a gyógyulás örökségét építve.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

