Ennek a könyvnek a kiváltó oka, s nemkülönben főszereplője – akár minden elbeszélésnek, vagy magának a történelemnek – az idő.
A meg- és beérett (bekattant) idő.
A magyar beatkorszak históriája anyagát akkor siettem nagy hirtelen egybefonni és rögzíteni, amikor arról értesültem, hogy Bródy János, a magyar beat zene és korszak meghatározó alakja, a 2026-os év tavaszán – mégpedig milyen borotvaélen habzó korszak- és világváltást delejező évszakban! – a 80. születésnapja figyelmeztetésére (április 11-én) be kívánja fejezni nagyobb szabású koncertjeit.
A tantusz leesett.
Igen! („mindig egy szót szól énnekem”.) Ez a soha vissza nem térő alkalom egyúttal a magyar beat (és korszaka) mágikus-szimbolikus lezárulásának is számít.
Igen? („mindig így felel, ha kérdezem”) Nem éppen, vagy nem teljesen ebben az időintervallumban. Hiszen a históriás narratívámnak az a keretet adó megállapítása, hogy a múlt század hatvanas éveinek elején kezdődött magyar beatkorszaknak vége szakadt az ugyan e század nyolcvanasai második felében. Utóvédharcai az évtized- és rendszerváltásra estek. Más megfogalmazásban: a Kádár korszak kimúlására. (Ezt a fordulatot, s egyben felszabadítóan (beat)ünnepi végszót idézi meg a címlapon az Illés együttes 1990. szeptember 15-i Népstadion koncertje.) Tehát a rákövetkező idő mozgásaiban a beatkorszak vulkánja kihűlt és megmerevedett, hogy lehetővé válhasson históriája szakaszokba szedése és rögzítése. Mindehhez sokáig muszáj volt élni, hiszen ahhoz, hogy egy adott történelmi korszakot hitelesen – még az utókor szenvtelen vizsgálódó magyarázatai előtt – ábrázolni lehessen, nemcsak az elevenen lávázó időt kell túlélni, hanem még a rákövetkezőt, sőt, a legújabb hajnalát is. Nem mindenkinek adatik meg a biológiai és a históriai idők effajta összepasszintása. Azonban Bródy Jánosnak – akinek még az is megadatott, hogy kétszer ugyanazon folyó vizébe lépjen -, valamint krónikás druszájának része lehetett abban, hogy átküzdjön több, markánsan elkülöníthető periódust a magyar 20. század második felében, – ami lehetővé teszi számukra a „Beatünnep” balladája elskandálását, sőt: kötelességét.
A kimerevedő-kristályosodó idő homogenizálódása során a múlt többdimenziós jövővé gazdagodik. (Lásd. a kötet Függelékét.) A „Posztbeatkorszak posztok” részben pedig – a nemzedék hősei elmenetelét elsiratva – a krónikás azzal szembesült, hogy az ifjúság múzeum-archívumával mit lehet/kell kezdenie? Hogyan adja tovább, s főleg – ez adhat ügyet, célt maradék idejének – hogyan szervítsék és építsék be „túlélő” nemzedéktársaival az „érzéki-erotikus” élményeiket és tapasztalataikat – túl merész kísérlet? – az ezeréves magyar kultúra univerzumába.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-15:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

