A magyar irodalom történetei I. (A kezdetektől 1800-ig)

Leírás:
1962 és 1966 között jelent meg utoljára teljes magyar irodalomtörténet, a híres-hírhedt „spenót”. Az azóta eltelt évtizedek kutatási eredményeit foglalja új szemléleti keretbe ez a nagyszabású, háromkötetes vállalkozás, melynek első kötete (Jankovits László és Orlovszky Géza szerkesztésében) 1800-ig követi a magyar irodalom történetét.
A szerzők a strukturalizmus, a hermeneutika, a dekonstrukció, az új historizmus és a kultúratudomány távlatából értelmezik magyar irodalmi örökséghez tartozó műveket és intézményeket, s az irodalmat a művelődés tágabb összefüggésrendszerébe illesztik. A kötet mindegyik fejezetében valamely évszámhoz is kapcsolható esemény szolgáltatja a kiindulópontot. A szerkesztők törekedtek a kevésbé ismert, vitatható vagy a korábbi évtizedekben kényesnek vélt és elhanyagolt művek bevonására, miként nem korlátozták figyelmüket az úgynevezett magas irodalomra sem. A kötetek egyrészt kitágítják a vizsgált jelenségek körét a művelődés különböző területeire – a társművészetektől a lélektanon keresztül a történettudományig -, másrészt sok jelenség összefoglaló mérlegelése helyett az egyes művek alapos értelmezését részesítik előnyben.
A munka elkészítésekor az a cél vezette a szerkesztőket, hogy a szakma legkülönbözőbb nemzedékeit és intézményeit, sőt más tudományágak jelentős művelőit is bevonják az eszmecserébe. Mivel a tanulmányok meghatározott történeti helyzetekre adott válaszokat állítanak előtérbe, a szerzők gyakran foglalkoznak a művek hatástörténetével. A tanulmányok elkészítése során nem az alkotás, hanem a befogadás elemzését tekintették elsődleges feladatuknak.