Nép és nemzet, Nemzet és nép, A nép nemzete címeket viselik az Illyés Gyuláról szóló nagymonográfia egyes kötetei. Meglehet, vannak olyan olvasatok, amelyek játéknak tartják a címadást. Ez nincs így. Az első kötet (2021) a két háború közti pályaszakasz főbb hangsúlyait azokban a művekben (Puszták népe, Pusztulás, a Rend a romokban társadalmi tematikájú versei) láttatja, amelyek a „nép”, a parasztság évszázados elmaradottságát mutatják be, felrázva a nemzeti közvéleményt, ráirányítva a politika figyelmét is a társadalmi reformok szükségességére. A második kötet (2023) az életmű legösszetettebb és az életpálya legbonyolultabb szakasza kapcsán azokra az ikonikus művekre (Egy mondat a zsarnokságról, Bartók, Óda a törvényhozóhoz, Kegyenc, Különc), publicisztikai írásokra, naplójegyzetekre hívja fel a figyelmet, amelyek már nem a „nép” gazdasági és kulturális emancipációjának problémáit feszegetik, megoldást sürgetve, hanem a sztálinizmus és neosztálinizmus politikai rendszerében a nemzet attribútumainak (nemzeti függetlenség, nemzeti öntudat, nemzeti kultúra) sérelme ellen tiltakoznak, megóvásukat szorgalmazzák. A mostani, a harmadik könyv egy jelentősen megváltozott, minden torz vonása ellenére is konszolidálódó társadalmi viszonyrendszerben azt az alkotót állítja a középpontba, aki a nemzet költőjeként irodalmi és társadalmi tekintélyét az eltorzított nemzettudat tisztázása érdekében (Beatrice apródjai), a szellem szabadsága (Szellem és erőszak) és a magyar nemzeti kisebbségek védelmében (Tiszták, Válasz Herdernek és Adynak) veti latba.
A szerző, N. Horváth Béla irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-15:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

