A szépség születése – A modern művészetelmélet kezdetei

Leírás:
Az irodalom a nyelv révén tart kapcsolatot a külvilággal, ez az egyetlen bizonyosság, amit kritika nélkül állíthatunk róla – vallja Ungvári Tamás, és kötete ennek a kapcsolatnak az évezredes problematikáját, fejlődését-alakulását követi nyomon az ókortól egészen napjaink főbb elméleteiig. Nézeteit az irodalom autonómiájának gondolata köré rendezi, így közelíti meg a művek és befogadóik közötti kapcsolat már elfogadott nyelvét, azaz az irodalomelméleti alapfogalmakat. A „tolmácsolás” szerepét vállalja tehát, hogy az esztétika, retorika, stilisztika stb. történetében kialakult számos – sokszor egymásnak ellentmondó – fogalmat közvetítse-magyarázza az olvasóknak; hogy bizonyos problémaérzékenységet ébresszen, s ezzel elősegítse az önálló tájékozódást az irodalom világában.
Az irodalom, a poézis függetlensége csak folytonos „szabadságharcában” alakulhatott ki, autonómiáját sokáig kétségbe vonták (pl. Platón kitiltotta államából), és csak a 18. században nyerhetett létjogosultságot. Szabadságát annak a felfedezésnek köszönhette, hogy a művészi alkotás bizonyos módon leszűkíti a világot, és az ábrázolhatóság érdekében egy meghatározott absztrakciós sík jelrendszerét használja. Ez az elvonatkoztatás a művészi „alkotószubjektum” kibontakozását segíti elő, maga a mű pedig a katarzis elindításával kapcsolódik a valósághoz.
A szerző bevallott célja az, hogy az elméleti alapfogalmak mibenlétnek tisztázása közben kimutassa a költészet alapvető meghatározottságát, szolgálatát a „humánum kibontakoztatásáért”. Könyve tehát nem kézikönyv, nem doktrínák összefoglalása vagy fogalmak lexikális kifejtése. Gördülékeny, világos megfogalmazásai mégis olyan tudásanyagot közvetítenek, amelyek átgondolásával irodalmi mű és olvasója közeledhet egymáshoz a megértés-befogadás mindig egyéni útján.
(Legeza Ilona nyomán)