A szín hallgatása

Narine Abgarjan új könyvének első két írása ismét a már jól ismert örmény kisvárosba, Berdbe repíti el olvasóit. A szín hallgatása című kisregény hőse, Levon számára minden színhez egyedi hangok, számok, érzelmek társulnak, és a kisfiú egy nap rádöbben, hogy szinesztéziája révén képes kommunikálni a súlyos autizmussal élő bátyjával, Gevóval. Az Egy szív című elbeszélésben a berdi szomszédok látszólag különálló sorsai között egy különös rítus teremt átjárást: a falusiak a hónap első vasárnapjának hajnalán kiviszik a házból az udvarra a szívükhöz legközelebb álló apró tárgyat, hogy az afféle amulettként teljesítse legszentebb és legtitkosabb vágyaikat. A kötet harmadik része az írónő eddigi legszemélyesebb hangütésű írásait tartalmazza: képeslapszerű úti feljegyzéseket a világ különböző szegleteiből, benyomások, érzések, találkozások laza füzérét, amelyek akarva-akaratlanul mind a távoli otthonra emlékeztetnek.
„Ezt a várost az ablakokból ki- és az ablakokba bebámulva kell megfigyelni. Az idő nem létezik benne. Csak itt-ott rekedt meg láthatatlan portálokként a fából faragott és olajfestékkel többször is átfestett kapukban.”
„Örményországból elmenni olyan, mint egy kicsit meghalni. Az ember azzal az érzettel hagyja el, mintha kitépnék a szívét, és a helyére tintát öntenének. A távozókban megmarad a komor, hamuszürke égbolt és a bibliai hegy skicce. A lemenő nap narancsgerezdje. A városi kandeláberek elmosódott csíkja. Egy régi Zaporozsec, amellyel gondosan a méretes betűkkel kiírt „parkolni tilos” tábla előtt parkoltak le. És egy iskolai füzet, amelyet valaki a padon felejtett.”