Akik elhitték a 20. századot

„…leginkább az tartott bennünket [gyerekeket] izgalomban, hogy vajon hol tárolják a követség dolgozói a holttestet. A rengeteg képtelen fantazmagória után végül is abban állapodtak meg a nagyobbak, hogy a legvalószínűbb az lehet, hogy a Nagy Imréék szobájához tartozó fürdőszoba kádjában rejtették el. Amikor pedig a szülők bejelentették, hogy aznap este fürdés lesz ugyanebben a fürdőszobában, teljes pánik tört ki közöttünk” – emlékszik vissza 1956 eseményeire Vásárhelyi Mária, akit mindössze háromévesen hurcoltak el szüleivel és testvéreivel a forradalom leverése után.
Az apa, Vásárhelyi Miklós a negyvenes években illegális kommunista és antifasiszta ellenálló, később a pártállam sztárújságírója, majd a Nagy Imre-kormány sajtófőnöke volt. 1956-ban öt év börtönre ítélték, szabadulása után mellőzött anyagbeszerzőként, majd filmdramaturgként dolgozott. A rendszerváltáskor már a Történelmi Igazságtétel Bizottságának elnöke, a Soros Alapítvány vezetője, később az SZDSZ parlamenti képviselője, majd az első orbáni gyűlöletkampány célpontja és áldozata.
Lánya, a szociológus, Medián-társalapító Vásárhelyi Mária a kivételes apa alakját középpontba állítva tárja elénk a 20. század valószerűtlen történetét: a holokauszt traumáját, a kommunista illúziók születését, a Rákosi-terrort, az 1956-os forradalom reményét, majd a börtönéveket és az elszigeteltség dermesztő valóságát. Ez a megrendítő visszaemlékezés az igazság kereséséről szól – lapjain ott lüktet közép-kelet-európai történelmünk és mindennapjaink ellentmondásossága: végzetes tévedések és fájdalmas felismerések, meggyőződések és csalódások örök körforgása.