Van egy fontos idea, melynek Hamvas Béla életművében betöltött szerepe szinte felmérhetetlen fontosságú, mégis alig áll az értelmezések középpontjában, vagy – kevés kivételtől eltekintve – műkedvelő módon közelítenek hozzá egyes szerzők. Ez az idea a Hagyomány, ideértve a hagyományok, a hagyományos vallások, metafizikák, tradicionális tanítások teljes körét, amelyekkel Hamvas írások, fordítások és belső elmélyülés keretében foglalkozott. Tanulmánykötetünk legfontosabb célja, hogy Hamvas Béla és a Hagyomány, a hagyományok, illetve tradicionális tematikák kapcsolatát, az ő forráshasználatát és ebből a szempontból intellektuálisan meghatározó előképeit, a rá nagy hatást gyakorló szerzőket és írásokat, valamint fordításait filológiailag, eszmetörténetileg és filozófiailag megfelelő felkészültséggel rendelkező szerzők feltárják, a hamvasi életmű szélesebb kontextusát a hagyományok szempontjából megvilágítva.
A kötet szerzői: Edl András történész, keletkutató; Fehér István irodalomtörténész; Gődény Jonatán filozófus; Horváth Balázs klasszika-filológus, liturgiatörténész; Horváth Róbert vallásfilozófus, a Magyar Hüperión folyóirat főszerkesztője; Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője; Kocsi Lajos kultúrakutató, az Ars Naturae folyóirat főszerkesztője; Kondor Attila grafikus, festőművész; Kulcsár Géza informatikus, urbanista; Laki Zoltán filozófus, a Sursum Kiadó vezetője; Stamler Ábel vallástudós, a Magyar Szemle folyóirat főszerkesztője; Uherkovich László tibetológus, könyvtáros; Virág László biológus, szerkesztő, a Persica Kiadó vezetője.
Mélyreható elemzések mellett rövidebb, elegáns áttekintések egyaránt olvashatók a kiadványban.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.