Leírás:
A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a becslések szerint viszont nagyjából ugyanennyien lehetnek azok, akiknél még nem azonosították a betegséget, s szintén 700 ezer körüli lehet azok száma, akiknek a vércukorértékei már emelkednek; ők a “cukorbetegség előszobájában” vannak.
A Diabéteszlexikon célja, hogy a cukorbetegségről és határterületeiről közérthető, tudományos igényű, lexikonszerűen szerkesztett tájékoztatást adjon. Az ismeretközlés célja az is, hogy segítse a mindennapi orvosi nyelvhasználatban előforduló kifejezések betegek és hozzátartozóik általi megértését, helyes értelmezését.
A lexikon címszavaiban fellelhető információk széles tematikát érintenek: cukorbetegséggel kapcsolatos fogalmak, mechanizmusok, élettani és kórfolyamatok, prevenciós és terápiás eljárások, életmóddal, életvitellel, táplálkozással, betegjogokkal és – kötelezettségekkel kapcsolatos ismeretek stb. Ezek egységes összefüggési/utalási rendszerbe foglalt bemutatása segítségével a beteg felismerheti a saját szerepét és felelősségét betegségének kezelésében, a szövődmények megelőzésében és az orvossal való együttműködésben.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.