Leírás:
A kötet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetében 2016 júniusában megrendezett interdiszciplináris konferencia előadásainak válogatott és szerkesztett változatát tartalmazza: egy háromrészesre tervezett sorozat második darabja. A konferenciasorozat gondolata azon a belátáson alapul, hogy az első világháború egyedülálló fordulópontot jelent az európai művelődéstörténetben.
A második konferencia a háború percepciójában végbement fordulatot állította a középpontba, azt a – helyenként évekre elhúzódó – történelmi pillanatot, amikor a kezdeti eufória átadja helyét a fásultságnak, amelyből a művészet és kultúra területén két kiút kínálkozik: az eszképizmus és a radikális szembefordulás. 1916 novemberében mindössze két nap választja el a nemzetközi avantgárd egyik legpompásabb folyóirata, Kassák Ma című lapja első megjelenését és a Monarchia talán legjellegzetesebb kulturális terméke, A csárdáskirálynő budapesti bemutatóját. A jelenből menekülni kell: akár az elképzelt jövőbe, akár az elképzelt múltba.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.