„Amikor kiléptem a Gyűjtőfogház kapuján, a szemetelő eső leírhatatlan illatokat csalt elő öltönyömből, mely Vácra érkezésem, tehát három év és három hónap óta raktárban várt rám bevegyszerezve. Sokáig ácsorogtam szemközt a nagy épülettel, nem volt kedvem megindulni a város felé. Eszembe jutott Pista, elsősorban ő, aztán a többiek, akiket azok mögött a falak mögött gyilkoltak meg. Aztán mindazok, akik a zárkákban maradtak: szökevénynek éreztem magam. Az esőben, a bűzfelhőben – bármilyen patetikusan hangzik is ez ma – hűséget fogadtam a halottaknak.”
Az ironikus hangvételű, korábban szamizdat-kiadásban is megjelent mű Eörsi István 1956 decemberétől 1960 augusztusáig viselt börtönbüntetésének eseményeit idézi fel. Eörsi ’56 őszén vállalt eszmékhez hűen, a „konszolidáció” politikai, erkölcsi kényszer-tagadásaitól mentesülve – az 1960-as magyar valóságot tagadva, radikálisan elutasítva – kerülhetett szabadlábra. A memoárban felbukkannak a különböző helyszínek mellett – Markó utcai börtön, Vác, Márianosztra, Központi Gyűjtőfogház – a börtönévek tanúi is: cellatársak, vallatótisztek, bírók, börtönőrök, intézményparancsnokok. A Joshua Kiadó által újra megjelentetett börtönkönyvet először 1988-ban adta ki szamizdatban a Katalizátor Iroda, majd legálisan 1989-ben a Napra-forgó kiadó jelentette meg, később, 2006-ban a Noran.


