KATEGÓRIA KIVÁLASZTÁSA
Csöpp… csöpp… csöpp… Tőmondatok. Csepegnek belém, mint az infúzió. Lassan, minden porcikámat, gondolatomat betöltve, olykor fájdalmasan. Anya-fia párbeszéde csak sejtve, de nem értve egymást. Szavak nélkül. Monológok dialógja.
A végén, amikor a tű már nincs a bőröm alatt, akkor elhiszem, el tudom, el akarom hinni, hogy most már jobb lesz, hogy van gyógyulás. Feloldozás. Felismerés. Döntés.
És a szavak is előtörnek…
(Für Anikó)
Légrádi Gergely könyve korunk egyre növekvő létérzéseinek, a szeretetéhségnek és magányosság érzetének megérintő, erős és fájdalmas krónikája.
(Radnóti Zsuzsa)
„Muszáj, muszáj. Ezt hajtogatta. Nem értem, miért muszáj. Nem értem, miért kellett elmenni. Most sem értem. Biztos, most is muszáj. Utálom azt, hogy muszáj. Nem jelent semmit. A felnőttek mondják, amikor nagyon akarnak valamit. Akarják, de nincs igazuk és nem kíváncsiak másra. Akkor jön a muszáj. Dögöljön meg minden muszáj.”
