Bjarni, a komor gazda szeretetlen házasságban él beteg, megkeseredett feleségével, Guðrúnnal, Izland legtávolabbi sarkában, „a magányos, szem elől rejtett” Sjöundá tanyán. Amikor Guðrún és a szintén megkeseredett bérlőjük, Jón, a gyönyörű Steinunn férje is rejtélyes körülmények között halálát leli, az egész vidék gyilkosságról kezd suttogni. Vajon Bjarni és Steinunn együtt akart szabadulni a házassága poklából – és ha igen, milyen áron?
A Fekete madarak Izland egyik leghírhedtebb bűntényének felderítését és a torokszorító, 1802-es gyilkossági per tárgyalását beszéli el a perdokumentumok alapján, egy akkor még fiatal, tépelődő lelkész szemszögéből, akit egyszerre ragad magával és borzaszt el az ügy, miközben kételyeivel, hitével és saját lelkiismeretével is viaskodik. A per egyik héjat a másik után lehántva közelíti meg a konfliktusok magját, letehetetlenül izgalmas módon.
Az „izlandi Bűn és bűnhődés” a négyszer is irodalmi Nobel-díjra jelölt Gunnar Gunnarsson 1929-es műve, Izland első és legnagyobb hatású történelmi krimije. Épp filmsorozat készül belőle.