„Oroszország maga volt Mordor, ellenszenves figurákat ontott a világra, de a szabadon konvertálható szuperhősök terén nem aratott fényes sikereket. Tulajdonképpen csak egyetlen ilyen hőse volt, a kurta „Induljunk!” (Pojehali!) szállóige mindig fülig érő szájú szerzője, aki isten tudja, honnan, hogyan került elő és hová tűnt, de érdekes módon éppen ő az, aki népszerűbb lett, mint a Beatles, Marilyn Monroe és Che Guevara. Nincs az a rating, kérdőíves felmérés, ügyfelektől kapott visszajelzés és eladott példányszám, amely megfelelően érzékeltetni tudná az emberi hódolat óceánjának mélységét, amelybe Jurij Alekszejevics Gagarin belemerült a világűrből való visszatérése után.”
Gagarinról rengeteg könyv jelent meg Oroszországban és a világban is, de – furcsa módon – sokáig senki nem írta meg az átfogó életrajzát, érintve a kényes kérdéseket is. Lev Danyilkin könyve Gagarin életének és utóéletének legteljesebb krónikája; minden lehetséges forrást felkutatva, a még életben lévő kollégákat, barátokat, szemtanúkat alaposan kikérdezve a szerző kísérletet tesz arra, hogy válaszoljon néhány alapvető kérdésre. Arra például, hogy az első űrhajós valóban rendelkezett-e különleges képességekkel (ahogy azt a Gagarin-mánia idején, az 1960-as években annyian gondolták a világon), vagy épp csak véletlen ültették be éppen őt a Vosztok-1 űrhajóba, amely megkerülte a Földet. Hogy valójában mi is történt 1961. április 12-én – mert az biztos, hogy nem minden a terv szerint alakult… Hogy önálló akarattal bíró ember volt, vagy a szovjet rendszer aggályok nélküli kiszolgálója.
S persze ott van a legnagyobb rejtély is: máig sem tudni pontosan, hogy 1968 márciusában mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget, amelyben fiatalon, ereje teljében, a Hold-, sőt Mars-utazásról álmodozó Gagarin, „a világegyetem első polgára”, a „vörös Ikarosz” az életét vesztette.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

