„Az Anyanyelvápolók Szövetsége a társult fórumokkal a trianoni békediktátum századik évfordulója előtt egy évvel, 2019 májusában, Badacsonyban szervezte első konferenciáját az egyetemes magyarság irodalmáról, nyelvéről, kulturális és lélektani állapotairól. A földgolyó legkülönbözőbb pontjairól megszólaló alkotók és elemzőik minden mondata a magyarságtudat irodalmi-nyelvi centruma körül forgott. Azzal a közös erőfeszítéssel, hogy az útra bocsátó – néhol millión felüli, néhol néhány száz- vagy tízezres, másutt csupán maroknyi – magyarságnak az irodalom által elmondott és társaságokba, szervezetekbe, rendezvényekbe, folyóiratokba, könyvekbe, tantermekbe s kulturális kapcsolatokba kódolt létét a számvetés, a tanúságtevés és a jövendő feladatok kijelöléseinek szándékával mutassa fel.
A második, 2020-ra tervezett rendezvény fizikai megvalósítását a világjárvány ugyan meggátolhatta, de szellemi dokumentumát: egy virtuális konferencia kötetkiadását nem akadályozhatta meg. A harmadik rendezvényre 2021. szeptember 23-25. között, immár Szili Katalin miniszterelnöki megbízott védnökségével és a Magyar Napló Kiadó társrendezői szerepével került sor. A megcélzott témáról: az irodalmi kánonok és az ehhez kapcsolódó altémák köréről számos, határokon kívüli és belüli magyar író, költő, műfordító, nyelvész, irodalom- és kultúratörténész, néprajzkutató, tanár és szerkesztő nyilatkozott meg értéktudatosítóan. A Kárpát-medencei magyar lét és a nyugati diaszpóra képviselőinek a kánonokhoz és egyes képviselőikhez fűződő gondolatai e kiadványban foghatók kézbe. A könyvben a nyelvi, irodalmi és kulturális megmaradás szolgálatának hite és hűsége szólítja meg az olvasót.”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

