KLAS ÖSTERGREN (1955) nemzetközi hírű svéd író, forgatókönyvíró. Számtalan díj birtokosa, több, mint 20 regénye jelent meg, műveit tucatnyi nyelvre fordították le. „Hilde” című regényének főszereplőjét, Hilde Wangelt Henrik Ibsen két drámájából – „A tenger asszonya” és a „Solness építőmester”- ismerheti az olvasó. Östergren regényének első felében Hilde Wangelt az 1920-as évek Berlinjében látjuk viszont. A középkorú nőként is szép, életvidám és kicsattanó egészségnek örvendő Hilde élő kirakatbábuja a Skandinavien Reisebüro utazási vállalatnak, elégedett, független nőként éli életét, mígnem egy napsütéses vasárnap délután intenzív halálfélelemmel járó, elmeháborodással fenyegető erős pánikroham tör rá. Főnöke tanácsára Liebig doktorhoz kezd járni pszichoanalízisbe, ahol sok elnyomott emlék tör felszínre anya nélküli gyermekkorából, és a férfiakkal kapcsolatos ambivalens viszonyának gyökereire is fény derül. A történetek érdekesen egészítik ki Ibsen drámáinak világát. A regényben Hilde életét tovább követhetjük, bepillantást nyerünk a második világháborús német megszállás idejének kollaboráns fasiszta rendszerébe, és elkísérhetjük őt a jóléti társadalomban megélt öregkor összegző napjaiig.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.