Demjén Ferenc egész munkásságát tette fel arra, hogy művészete által bontsa le a falakat, amik köztünk vannak. A slágerei alapján készült, 2024 telén debütált Hogyan tudnék élni nélküled? című film pedig mindamellett, hogy az előadó eszmeiségét vitte tovább, újabb iskolapéldája lett annak: ha saját hivatásukban kiemelkedő művészek és szakemberek tisztelettel nyúlnak egy ekkora feladathoz, abból egy csoda születhet.
Ez nem jöhetett volna létre többek között Kirády Attila producer, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvírók, Orosz Dénes rendező vagy a főszerepben feltűnő Törőcsik Franciska és Ember Márk nélkül, akiknek az lebegett a szemük előtt, hogy méltóképpen tisztelegjen egy olyan életútnak, ami már több generációban is képes volt nyomot hagyni. Ugyanakkor még ők is csak apró porszemek a gépezetben, hiszen több mint kétszáz főre tehető a film stábja, akik egy emberként dolgoztak azon, hogy elnyerjék a közönség szeretetét.
A nem kizárólag rajongók számára készült könyvből pedig most az olvasók mind a filmvásznon, mind a háttérben dolgozó művészek szemszögéből leshetnek be a kulisszák mögé, és megtudhatják a Hogyan tudnék élni nélküled? sikerének titkát.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

