Közismert (?) a mítosz, hogy a holokauszt idején a dán király is magára varrta a sárga csillagot, hogy kifejezze szolidaritását megbélyegzésre és halálra ítélt honfitársaival. Ez a legenda szimbolizálja a dán zsidók sorsát, ami európai kivételként nem foszlott „sorstalansággá” a holokauszt idején.
Az anekdota tényszerűen népmesei túlzás, azonban a tartalma/üzenete annál inkább igaz. A dán politikai hatalom, a közigazgatás és a társadalom közös munkával és összefogással megmentette zsidóit. Bo Lidergaard könyve több szálon járja körül ezt a folyamatot – társadalmi beágyazottságot és sokrétű emberi tartást, leleményt felmutató kivitelezést. Egyéni történeteket mesél el, s elemzésében azt a világpolitikai és társadalmi környezetet vizsgálja, amelyben ez a hőstett végbement.
A magyar olvasó számára nem a köztudott(?) mentő akció lesz az újdonság. Hanem az, hogy – bár a korabeli Dánia a Horthy-Magyarországhoz hasonlóan csatlós állam helyzetében volt a II. világháború alatt, Németországtól még jobban függött gazdaságilag és katonailag, s nemkülönben a Szovjetunióval, a kommunizmussal szemben is elutasító ellenszenvet táplált –, azonban amikor az alapvető emberi értékekről volt szó, nem engedett a szintén megszálláshoz folyamadó bizalmatlan szövetségesének. Mindent elkövetett, hogy zsidóit megmentse. Mind az életüket, mind az egyenértékűségükbe vetett hitüket.
A magyar olvasó számára az oly ellentétes narratívájú és végkifejletű párhuzamok tanulságait végiggondolni, ez lesz a ma is aktuális – helyenként revelációs – újdonság.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

