Leírás:
“Nem bírom megállni, hogy ne ezzel kezdjem. Vastag, sokszorosított füzet, a Fényes szelek című Jancsó-film forgatókönyve. Benne saját, munkaközi kézírásos bejegyzéseim, szövegek áthúzva, átírva, jelenetek rövidülnek, hosszabbodnak, ahogy a film a forgatás közben alakult. Néhány rajzos megfigyelésem arról, hogy hol állt a kamera, merre húzódott a fahrtsín, hol voltak Somló Tamás operatőr reflektorai. Az első oldalon ferdén kézírásos dedikáció: Karafiáth Andrásnak (így hívtak akkor engem) barátsággal és emlékül a közös munkáért és köszönettel – Veszprém, 1968. aug. 26. Miklós. Az utolsó forgatási nap végén tettem oda a rendező elé a forgatókönyvet, és Jancsó Miklós ezt írta bele egy szimpla aláírás helyett. A “közös munka” persze Jancsó kedves, baráti túlzása. Afféle ügyelőként rohangáltam ott, forgatókönyvvel a kezemben, és egy napon statiszta is lettem, Jancsó beöltöztetett kispapnak. (Ld. fényképemet e könyv hátsó borítóján.) Rangomat a csapatban Kende János barátom sok évvel későbbi bon mot-jával tudom érzékeltetni: valaki voltál ott! – mondta Kende. >>Valaki hozzon egy kávét!
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.