Ki ölte meg a Török Zolit?

Aaron Blumm nem angyal, mégis bukdácsol, összekeveri a nemeket, az identitásokat. Mutatványoskodik, elbizonytalanít. Nem ördög, nem kígyó, mégis bűnbe visz. Sokat tud a szerelemről, a vágyról, a túlsó partról. A szerelem betegéről és a hiányról. A könnyekről. Csáth Gézáról és a menekülésről. Arról, hogy az irodalom utazás, kaland, játék, ahol soha senki nem veszíthet. Oázis. Ahova a hatalom emberei nem férkőzhetnek be, nem téphetik fogóval a nyelvünk.
Aaron Blumm eltűnt, egy szigetre költözött, szájában fehér kavicsot szopogat, és végre megírta a Biciklizéseink Török Zolival folytatását. Továbbra sem vigyáz a határokkal, gyanúk övezik, talán gyilkol, és akárcsak Török Zolinak, neki is több élete, több halála van. Most a purgatórium következik.
Örömmunkára szólít fel, nyomozásra a nyelvben, a történetben, az irracionalitásban, a műfajok, a vendégszövegek, a motívumok és bűnjelek között. Mennyi Török Zoli, mennyi szemfényvesztés, mennyi misztikum! Mennyi párhuzamos, mégis érintkező univerzum! Lebegünk az időben és a térben, fejest ugrunk az ismerősbe mint ismeretlenbe. Aaron Blumm új könyve megigéz, birizgál, nemcsak a bőr, a csontok, hanem a lélek legmélyebb rétegeibe is behatol. Megnyílik és megnyit. Megmutatkozik és elrejt. Vágypróza a zónából.