Leírás:
A Trianont követően Csehszlovákiába került magyarság önmeghatározásában, valamint az új – immár kisebbségi – helyzet feldolgozásában fontos szerepe volt annak az első értelmiségi nemzedéknek, amelynek tagjai a csehszlovákiai egyetemek cserkészköreiben találtak egymásra, s akiknek egyik legerősebb csoportja 1928-ban Sarló név alatt szerveződött mozgalommá. Ez az 1900-as évek elején született, kisgyerekként még a Monarchiában szocializálódó, de már jórészt a kisebbségi helyzetben felnőtté váló generáció volt az első, amelynek a családi neveléstől az iskolákon át egészen a pályakezdésig minden ponton szembesülnie kellett azzal, hogy életének, identitásának állampolgári, jogi, gazdasági, foglalkozási feltételeit nem a magyar, hanem a csehszlovák nemzetállam határozza meg, miközben anyanyelvi, kulturális, történeti önazonossága magyar maradt. A Sarló mozgalomban megszerveződött fiatal értelmiség a kisebbségi helyzetben felerősödött nemzeti és szociális problémáknak a felmérését és megoldását tekintette elsődleges feladatának. Ezek középpontba állításával, összekapcsolásával pedig az alapvetően nemzedéki szerveződésben fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt kapott a baloldali tájékozódás.
A kötet célja a Sarló mozgalom történeti leírása mellett a pár évre szoros eszmei közösséget alkotó fiatal értelmiségi nemzedék egyéni és közösségi identitásának, valamint a csehszlovákiai magyarságról alkotott véleményének a vizsgálata. Ezzel párhuzamosan az államváltás következményeit, az állampolgári és a nemzeti lojalitás folyamatos konfliktusait elemzi. A mű olyan elfogulatlan és kiegyensúlyozott mélyelemzésre törekszik, amelyre a mozgalom történetének egészére vonatkozóan mások még eddig nem vállalkoztak.
BAJCSI ILDIKÓ 1985-ben született Komáromban. A Selye János Egyetem Tanárképző Karán 2012-ben szerzett történelem-magyar szakos tanári diplomát. Doktori tanulmányait az egri Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori iskolájában végezte, ahol 2019-ben PhD. tudományos fokozatot szerzett. Jelenleg a budapesti Clio Intézet tudományos munkatársa. Fő kutatási területe a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kisebbség története, valamint a visszacsatolt Felvidék társadalmi konfliktusai 1938 és 1945 között. A kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában első önálló kötete.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.