A szabadkai születésű Kosztolányi Dezsőről egyik leghíresebb verseskötete, A szegény kisgyermek panaszai juthat először eszünkbe, majd megjelenik előttünk ikonikussá vált, csokornyakkendős alakja. Kortársaival ellentétben őt nem hajtotta sem az Ady-féle messiástudat, sem a Babits Mihály-i morál. A költészet önmagáért való szépségében hitt. Költő, író, műfordító, esszéista és újságíró volt egyben, valamint a Nyugat első nemzedékének tagja. Lírája széles skálán mozog a Mostan színes tintákról álmodom szereplírai verstől kezdve egészen a gondolatfilozófiai mélységű Hajnali részegségig.
A szabadkai évek után Szegeden, majd Budapesten tanult. Első állása a Budapesti Naplónál volt, ahol Ady Endre helyét vette át. Regényei közül több (Pacsirta, Édes Anna) máig igen nagy népszerűségnek örvend. Karinthy Frigyessel élete végéig mély barátságot ápolt.
Kis kötetünkbe Kosztolányi Dezső egész életművéből válogattunk, a versek időrendben követik egymást. A gyermekkor felidézésén kívül a szerelmek, az apaság, a haláltól való félelem is megjelennek. A Szeptemberi áhítat című vers a kötet utolsó darabja, egyben Kosztolányi utolsó éveinek egyik kiemelkedő alkotása. Szerelméhez, Radákovich Máriához írta már nagybetegen.
Egy életet végigkísérő utazásra hívjuk az olvasókat, akik Kosztolányi gyerekkorától kezdve egészen haláláig követhetik a költőt versein keresztül, miközben saját emlékeikre és kapcsolataikra is ráismerhetnek.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS vagy MPL által Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetés esetén 1990 Ft, az utánvétes fizetés díja: +650 Ft.
Csomagautomatába vagy csomagpontra való kiszállítás esetén Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetés esetén GLS futárszolgálatnál 1990 Ft, MPL esetén 990 Ft a szállítási díj, az utánvétes fizetés díja: +650 Ft.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.