Kvintett az idők végezetéig

Három ember Budapesten. Szüleit gyászoló fiatal csellista lány, különös, bogaras, mindenfajta kényszerekkel küzdő, középkorú gyűjtő, állami gondozásból frissen nagykorúvá vált fiú.
A fő karakterek nem ismerik egymást, történetükből mégis kibontakozik a közös pont, egy what if sztori, amelyben fontos szerepet kap két korszakos festő, Vajda Lajos, valamint Janet Sobel különleges élete és művészete, amely a regény fiktív festőalakját is inspirálta.
Az ukrajnai pogromok elől New Yorkba menekült zsidó lány hosszú ideig ötgyermekes háziasszonyként élt, hogy a negyvenes évei közepén váratlanul festeni kezdjen. Jackson Pollock előtt alkalmazta a csöpögtetéses technikát, amellyel Pollock később világhírűvé vált, Sobel viszont, bár néhány munkája a MoMA-ban látható, végül mégis méltatlanul elfeledve halt meg.
Ebben a több szálon futó történetfolyamban kiderül, hogy mi az összefüggés a pontosan húsz percig főzött keménytojás és Malevics festészete között, vagy mi lehet a kapcsolat Olivier Messiaen francia zeneszerzőnek, az Apokalipszis angyalának kijelentése „Nem lesz több idő” (Jel 10:6) ihlette, 1940-ben egy görlitzi fogolytáborban komponált és először ott is bemutatott Quatuor pour la Fin du Temps (Kvartett az idők végezetére) című nyolctételes, négy hangszerre írt zenedarabjának csellószólama és a budapesti Oktogon zöld növényháromszögei, illetve mindezek mellett még az El Grecóként ismert Domenikosz Theotokópoulos Cristo en la Cruz (Krisztus a kereszten) című festménye között; vagy mi a különbség Paul Klee Hideg városának, illetve Vajda Lajos szentendrei házainak festett ablakai között, avagy mi van akkor, ha a reggeli omlett színe Rothko-sárga, esetleg ha van Gogh-sárga, és miért jobb az egyik, mint a másik.
Mindeközben és mindemellett fut egy izgalmas, néhol kifejezetten krimiszerű regény, egymás útját így-úgy keresztező mai budapesti szereplőkkel, rendkívüli fordulatokkal, amelyeket mind a sors intéz – ami ebben a regényben egy ecset. Egy festőé. De vajon kié?
Martos Gábor, művészeti író