Leírás:Ez az album és dokumentumkötet közel 15 évnyi kísérleti művészeti aktivitás lenyomata, következménye és része, gazdag válogatás a Leopold Bloom folyóirat lapjaiból, a Bloomsdayek jelentősebb pillanatainak fotódokumentumaiból és háttéranyagaiból. A kötet névválasztása, ahogyan maga a folyóirat és a Bloomsday is, James Joyce regényének, az Ulysses-nek a főhősét idézi, akinek apja, nagyapja – a könyv szerint – Szombathely polgára volt. Ily módon Szombathely az a tér, mely egyrészt kerete, másrészt kiindulópontja mind a folyóirat, mind a Bloomsday további alakulásának; azoknak az alkotásoknak, eseményeknek, művészi és nem művészi aktivitásoknak, melyekre jelen kötet egy újabb, kozmikus dimenzióból tekint le. A Leopold Bloom folyóirat egy 1995 és 2006 között szerkesztett assemblage kiadvány, mely számonként 75 példányban jelent meg, lehetővé téve, hogy a folyóirat nagyrészt egyedi, szignált lapokat közöljön. A példányokhoz csak a szerzők és a kiadvány támogatói, illetve a kísérletező költészet központi vagy marginális műhelyei juthattak hozzá. Zártkörűsége ellenére a folyóirat létével igazolta azt a kísérletet, mely arra kérdezett rá, hogy él-e még a művészek és gondolkodók közötti „aktuális csere” mint szellemi honorárium, illetve összeköttetés. Az összesen 23 számot megélt folyóirat több tucat szerző művét közölte, gyakorlatilag a világ összes lakott kontinenséről.Ahogyan a Virág család Szombathelyről költözött Pestre, Bécsbe, Milánóba, Londonba, Dublinba, úgy a szombathelyi Bloomsday fesztivál is mintegy 10 évnyi rendszeres szombathelyi virágzást követően elköszönt a várostól, annak Joyce-szobrától, az itt lévő Leopold Bloom Galériától s 2005-ben Budapesten az A38-as hajón szállt vízre. A regénybeli utat/családtörténetet végigkísérve, 2006-ban Bécs s aztán Milánó következett, majd 2008-ban London, ahonnan egészen Dublinig vezetett a résztvevők útja, hogy aztán Joyce valamikori lakószobájában olvadjanak össze a különböző „rétegek”.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.