A Lét és írás titokzatos alkotás. Csak következtetni tudunk arra, mikor születhetett, ahogyan eredeti kéziratának hollétét is homály fedi. Két dolog azonban bizonyos: remekmű, amelyet az első Nobel-díjas magyar író szerkesztett naplóregénnyé. Szerzője legalább annyira filozófus, mint író. Olyan alkotó, aki még hisz az esztétika filozófiai gyökereiben – vagyis aki a közönség, a piac és a politika elvárásainak kielégítése helyett az igazság feltárásában és megmutatásában találta meg saját hivatását. A Lét és írás minden korábbi forrásnál mélyebb betekintést enged a Kertész által megismert irodalmi, filozófiai és történeti források körébe. A naplószerű feljegyzésfüzért a szerző a Sorstalanság 1973-as visszautasítását követően állította össze a regény születéséhez kapcsolódó dokumentumokból.
Az író gondolatainak megértését és a kötetben való eligazodást mintegy 400 magyarázó jegyzet, gazdag fogalomtár és annotált névmutató segíti. A szerkesztő utószava a kézirat keletkezésének történetét, irodalmi és filozófiai hozamát tárja az olvasó elé.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-15:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.