Leírás:
„Új kötete egy negyedszázados pályán mindössze a harmadik állomás: Ujjnyomok című kötete 1988-ban, Az ismeretlen pedig 2001-ben jelent meg. A kötetnyitó versekben ott folytatja, ahol abbahagyta, csak talán több a tárgyias leírás, a külső megfigyelés, korábbi verseinek balladai tragikumába a jelenvaló világ erősebben szűrődik be. De két új ciklusa, a B. a metrón és a B. és az új év váratlan újdonsággal is szolgál: az alkotókedvet felőrlő időhiány szorításában a költő megpróbálja legyőzni szorongató körülményeit. Személyes használatra kifejlesztette a naplóverset, amely látszólag oldottabb, mint ahogyan általában ír, de ezt egyrészt indokolja a műfaj, másrészt, ha nem indokolná, sem lenne baj, hiszen a gyakorlott költő az esetleges és mulandó tapasztalatokban is meglátja azt, ami túlmutat esetlegességen és szembeszegül a mulandósággal. Harmadrészt meg mindez csak a látszat. Valójában itt is minden a helyén van, csak éppen az akvarellfestő virtuóz könnyedségével, laza ecsetkezelésével viszi fel a papírra azokat a színeket és vonásokat, amelyek egyszerre őrzik saját lendületüket és rögzülnek feledhetetlen képpé.”Ferencz Győző
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 2290 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 990 Ft, GLS 2290 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.