Egy jó fénykép, akár egy jó vers, alapjaiban képes megváltoztatni az önmagunkhoz és egymáshoz való viszonyunkat. Hétköznapi élethelyzetek így válnak szimbolikussá, felejtésre ítélt arcok és pillanatok felejthetetlenné. Amikor egy fotóművész és egy költő elindulnak egymás felé, még csak nem is sejtik, mivé fajulhat kettejük közös elhatározással indított párbeszéde. Ha nem vigyáznak, még könyv is lehet belőle. És tessék! A szerkesztési elvet szigorúan tudományosan határoztuk meg: Tamás és Mari, a szerkesztőnk, elolvasták a verset, majd rövid keresgélés után a több ezer képből néhány a monitorra került. Amelyiknél összenéztünk, az volt a nyerő. Ha nem néztünk össze, Mari remek érzékkel mást javasolt, és Tamás már kereste is.
Révész Tamás nagy vizuális történetmesélő. A beszélő képek mestere. De a hallgató képeké is. Úgy van ott, mintha ott sem lenne. Személytelensége nem távolságtartás, hanem a feloldódás csendes öröme vagy éppen tragikuma. Mindegy, hogy portré, életkép, narratív fotósorozat, vagy absztrakt geometrikus játék, ha lassan nézem, rájövök, hogy ezt csak ő készíthette. Nem véletlenül emlegetik a nevét nemzetközi körökben is elismeréssel. Komoly múltja van; több mint hatvan kiállítás áll mögötte világszerte. Köszönöm, hogy vele dolgozhattam; nagy ajándék ez a sorstól.
Ez a könyv a felfedezés öröméről szól. A teljesítmény tiszteletéről. Arról, hogy az igazság megéri azt, hogy hiába keressük. Ez a könyv már nem is a miénk, hanem azé, aki olvassa. Azé, aki nézi a képeket és eltöpreng.
Turczi István
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

