Pasztorál

Finn falusi pásztoridill, vagy idegfeszítő thriller? Alkoholba fulladó kiégett sorsok vergődése, vagy szépen megírt mély érzelmek játéka? A természet leselkedő, vad energiái, vagy ölelő nyári táj? Mindez együtt, mesteri tálalásban. A Pasztorál Ollikainen harmadik regénye, mai környezetben játszódik, egy isten háta mögötti kelet-finnországi kis faluba kalauzolva el az olvasót. A regény nem csupán címével és költői elbeszélésmódjával idézi meg a pásztorköltészetet, hanem annak számos jellegzetes motívumát is felvonultatja: birkanyáj pásztorral, csendes falusi élet, idillinek látszó vidéki táj… De valóban ilyen idilli-e ez a táj és a benne élő emberek élete? A regény egyetlen nyári nap eseményeibe sűrítve mutat meg érdekes sorsokat, egyfajta társadalmi keresztmetszetet adva. A tömör mondatokba sűrített, olykor csak jelzésszerű, intenzív képek, a feszültséget fokozó szaggatottság, az érzékletes elbeszélésmód, a valóságos és irracionális elemek egyidejű, természetes jelenléte különleges atmoszférát teremt.
„A farkas megtorpant, és a földön fekvő férfira bámult. A táj vibrált Esko ideghártyáján. Elhomályosult, majd élessé vált, aztán újra elhomályosult. Egy láthatatlan kéz tekergette a fényképezőgép objektívét. Végül minden élessé vált, és Esko tekintete találkozott a farkaséval. Nem látott benne sem szánalmat, sem gyűlöletet. Megvetést sem vett észre a szemében. Az állat egyszerűen csak furcsállva nézte a lényt, amely azt képzelte, hogy halhatatlan lélekkel rendelkezik. A farkas most a birkára emelte a tekintetét. Esko a tőre után tapogatott az övén, a hátára fordult. A hosszú kés beszorult a tokba, Esko pedig nem bírta előhúzni. Úgy érezte, elfogy az oxigén.”
(Részlet a regényből)