KATEGÓRIA KIVÁLASZTÁSA
A hangjáték (…) az a színházi forma, amikor a színpad sötétben marad, és csak a hangok játéka, viszonyrendszere, illetve a hangokat megszólaltatók tehetsége és a rendező invenciója teremti meg a hallgatóság belső látás- és látványvilágát. A hangjátékíró tehát nem bízhatja magát az általa leírtak térben kiterjesztésére (láthatóságára), úgy kell megteremtenie valamennyi szituációt, valósághelyzetet, hogy az elhangzó dialógusokból derüljön ki egyértelműen közönsége számára a térben lejátszódó történet. Ez mindenkor bravúros írástechnikát igényel, sok fantáziát és nyelvi mozgalmasságot.
Amikor tehát szerző hangjátékai egy részének nyomtatásban megjelentetését elhatározza, azt a lehetőséget teremti meg az olvasónak, hogy színházasíthatja a leírtakat, hogy a saját befogadórendszerét megmozgatva látvány- és hangeffektusokat teremthet meg magának, hogy a csak dialógusokban megfogalmazott történéseket ön-narrátori-dramaturgi gesztusokkal átélhetővé és „valóságossá” tegye a maga számára. Lényegileg tehát a belső világ színházi kiterjesztéséről van szó. Öntörvényű műfaj ez, amely megannyi belső kaland elindításában segíti meg a „szemével hallgatni és teremteni megtanuló” olvasóját.
Szerző és kiadó nem titkolt, közös szándéka, hogy ezt az irodalmilag és színházilag fontos határműfajt elérhetővé tegye, felélessze iránta azok érdeklődését is, akik még nem beavatottként tekintenek rá, illetve az újraélés/-élhetőség lehetőségével ajándékozza meg azokat, akik voltak és maradtak nyitottak a „fekete színház” felé. Vélhetően és remélve, hogy nincsenek kevesen.
Zalán Tibor
