Leírás:
A tárgyi néprajz (elsősorban a halászat és a társadalomnéprajz) neves tudósa egész életében kíváncsi volt arra, hogyan működik a paraszti emlékezet, miként elemezhetőek a paraszti emlékiratírók szövegei, lehet-e néprajzi forrásként olvasni olyan regényeket, mint a Puszták népe. A több évtized alatt keletkezett írások három tematikus egységbe rendeződnek. A Napló, emlékirat, regény című első részben paraszti emlékiratírók munkái csakúgy elemzésre kerülnek, mint Ortutay Gyula naplója, vagy Csalog Zsolt, Móricz Zsigmond egy-egy alkotása. A Háború, hadifogság, forradalom című második egységben hadifogoly-történetekről, a háború paraszti emlékezetéről olvashatunk, egy írás pedig a veteránok emlékezetének hasonló mintázatait mutatja meg 1848, 1919, illetve 1956 kapcsán. A Szokások, szólások, szövegemlékek a káromkodási szokások változásának tárgyalásával indul, adalékokkal gazdagítva a hagyományosan prűdnek tartott magyar irodalmi nyelvről fellelhető elemzéseket is. A kötet a folklorisztika, a tárgyi néprajz, a „népi irodalom”, és az emlékezetkutatás iránt érdeklődők számára egyaránt fontos olvasmány lehet.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS vagy MPL által Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetés esetén 1990 Ft, az utánvétes fizetés díja: +650 Ft.
Csomagautomatába vagy csomagpontra való kiszállítás esetén Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetés esetén GLS futárszolgálatnál 1990 Ft, MPL esetén 990 Ft a szállítási díj, az utánvétes fizetés díja: +650 Ft.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.