Ez a kötet hajléktalan emberekkel készült interjúk alapján írt szociográfia. Célja elsősorban a figyelemfelhívás: a hajléktalanságba sokan beleszületnek, a szegénység és az otthontalanság gyakran nemzedékeken át öröklődik, újratermelődik.
A kötetben olyan életutakat, elbeszéléseket adunk közre, amelyek megmutatják, hogy kik a hajléktalanság veszélyeztetettjei, hogy milyen sorsok vezethetnek el a fővárost környező erdőkbe, ahol a leghidegebb téli éjszakákon is több ezren alszanak. A könyv másik célja, hogy a „hajléktalan” szó legyen az, ami: jelző, nem pedig főnév. Mert a hajléktalan emberek is emberek.
Az Utcáról Lakásba! Egyesület 2012-ben kezdett működni, önkéntes alapon, 2014 óta pedig bejegyzett szervezet- ként dolgozik. Céljuk a hazai hajléktalan-ellátásban jellemző szállók helyett az ezekből kivezető utak, lakhatási megoldások keresése. A szervezet ezért szociális bérlakások hálózatában támogatja hajléktalanságból kitörő ügyfeleit, fővárosi kerületi önkormányzatokkal és magánszemélyekkel együttműködésben.
Második, javított kiadás
Gulyás Márton új előszavával
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.