Versek a pszichiáteremről

Andrzej Kotanski költészete egyszerre szellemes, provokatív és nyugtalanító.
A Versek a pszichiáteremről egy páciens és pszichiátere között zajló beszélgetésekből bontakozik ki – vagy legalábbis elsőre úgy tűnik. A rövid, pengeéles prózaversekben szóba kerül az „itt és most”, Buenos Aires, a kvantumfizika, téveszmék, szex, szerelem, Isten, internet és halál – de a beszélgetések minden kitérő után újra ugyanoda térnek vissza: az emberi lélek kiismerhetetlen szobáiba. Kotanski humora fanyar, kegyetlen és mégis mélyen emberi. Ezek a versek nem feloldják, hanem gyakran fenntartják, sőt kiélezik a feszültséget. Amikor már úgy tűnik, hogy a páciens vagy a pszichiáter végre elhelyezhető egy biztos értelmezési keretben, a következő vers kihúzza a talajt a lábunk alól. Néha az sem egyértelmű, ki beszél, ki elemez kit, vagy kinek a rovására hangzik el a csattanó. A pszichiáter hangja olykor bölcs, olykor nevetséges. A páciens pedig egyszerre esendő, ironikus, és meglepően éleslátó. Kettejük párbeszéde egyszerre karikatúrája és fájdalmasan pontos lenyomata a modern ember szorongásainak, vágyainak és téveszméinek. Ez a kötet nem kínál kész válaszokat. Cserébe kérdéseket tesz fel – és sokáig velünk marad.