Leírás:
Zoltán Mária Flóra született festő.
Pályakezdése óta keres és talál, anélkül, hogy a megtaláltat véglegesen magáénak tekintené; ezzel sikeresen elkerüli az önismételgetés veszélyét, de a biztos besorolhatóság szakmai előnyeit is. Alkotói korszakának utolsó egy-két évtizede a végleges magára találás idejének tekinthető. Nagyméretű vásznai – hagyományos technikával készült olajképek – folyamatos kísérletezésről tanúskodnak, mintha éppen ez lenne a megérkezés állapota.
A paradoxont legjobb alkotásain az új motívumkelléktár (sajátos állat- és emberfigurák, jelentést hordozó tárgyak) imponáló egységben tartásával oldja fel. Így nyernek értelmet küzdelmes próbálkozásai, a többszöri átdolgozások, a végső befejezetlenség nyugtalanító érzése. Ugyanakkor a létben-tartózkodás bizonyítása is ez az állapot.
Műveire jellemző a kaotikus rend. Talán a női lélek dinamikus nyugtalanságával hozható ez összefüggésbe, amit az életszeretet abroncsa tart össze.
Stílusát – bizonyos szabatossággal, de jelleg szerint – rokokó expresszionizmusnak nevezném, legalábbis, ha a jelenleg zajló korszakát tekintem.
Religiózus allúziói lelkének mélyrétegeiről tanúskodnak. Egyik legszebb példája ennek a Keresztelő Szent János a pusztában című vászna, mely a valahonnan valahová örökös állapotát fogalmazza meg, a tragédia és a komédia határterületein egyensúlyozva.
Zoltán Mária Flóra jó festő, aki szerencsésen mentes az igazodás kényszerétől, és csak saját divathullámait követi.
Életszenvedéseiben rátalált az őszinteség útjára, ami a művészetben az időtlen jelenlét záloga.
Zoltán Mária Flóra benne marad az időtlen időben, és a művészettörténet nem kerülheti meg munkásságának kellő méltatását.
dr. Balla László
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.