A kötet tanulmányai három esztendőt, 1961-et, 1962-t és 1963-at járják körül. A bevett és általánosan elfogadott értelmezés szerint ezek a Kádár-rendszer megszilárdulásának, konszolidációjának az évei voltak: lezárult az 1956-os forradalom utáni tömeges megtorlás, a „magyar kérdés” lekerült az ENSZ napirendjéről, 1963-ban általános (bár nem teljes körű) amnesztiát hirdettek, elrendelték „a személyi kultusz” idején indított törvénysértő eljárások felülvizsgálatát; Marosán György pártvezetésből való távozásával magának Kádár Jánosnak a pozíciója is megszilárdult. A társadalom is „konszolidálódott”: 1961-ben befejeződött a diktatúra utolsó nagy társadalomátalakító projektje, a mezőgazdaság erőszakos „kollektivizálása”, az MSZMP 1962. novemberi kongresszusán az anyagi javak növelését hirdették és eltörölték az egyetemi felvételeknél alkalmazott származási megkülönböztetést; 1961-ben megnyílt a Budai Ifjúsági Park, 1963-ban bajnok lett a Ferencváros. Az ország lakói nemcsak a nyílt represszió visszaszorulását tapasztalhatták, hanem a „fejlődést”, a modernizációt is: 1962-ben átadták a Déli pályaudvar új épületét, 1963-ban elkészült az első „nagyvárosias” aluljáró az Astoriánál, és miközben lassan láthatóvá váltak az Erzsébet híd körvonalai, 1963. augusztus 20-án a szabolcs-szatmári Aporliget bekapcsolásával teljessé vált az ország villamosítása. Kötetünk természetesen nem törekszik a teljességre, ám 1962 és a környező évek néhány meghatározó eseményének a bemutatásán keresztül hozzájárulhat a nagyobb kiszámíthatóságot, viszonylagos modernizációt és szolid jólétet hozó diktatúra, azaz a későbbi nosztalgia tárgyává váló Kádár-rendszer születésének megismeréséhez és megértéséhez.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.