Leírás:Az emergencia fogalma alapvetően új jelenségek, új szintek megjelenésére utal egy történeti folyamatban. Ennek klasszikus példái az élet kiemelkedése az élettelen anyagból vagy a kultúra kialakulása néhány millió évvel ezelőtt. Ugyanígy egymásra épülő emergens szinteknek értelmezhetjük a valóságos folyamatokat leíró tudományokat, ahol az alap a fizika, majd arra épülnek a további emergens szintek, kémia, biológia, pszichológia, társadalomtudományok. A ma bevettnek számító neodarwini evolúcióelmélet nem sok figyelmet fordít az új jelenségek és formák vagy az új szerveződési szintek megjelenésére, és a darwini természetes szelekciós mechanizmusból önmagában nem is következik, hogy új formáknak vagy új szerveződési szinteknek kellene megjelenniük, de az sem, hogy az élővilág története egy fejlődési folyamat volna. Az emergens evolúció szókapcsolat, amely Lloyd Morgan 20. század eleji emergentista filozófus főművének címét idézi, azt a szemléletmódot akarja nevesíteni, amelyben az élet, a kultúra, a tudomány vagy akár az informatika jelenségeit ismét az újdonságok megjelenése és a világ szintezettsége felől akarjuk értelmezni.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

