A festők színháza – Böröcz András és Révész László László performanszai a nyolcvanas években

Böröcz András és Révész László László 1980-as évekbeli performanszai a korszak meghatározó, legendás eseményei közé tartoztak. Az eredetileg festőként végzett művészpáros – ezért hivatkoztak a kortársak az eseményekre „a festők színházaként” – egy iróniával, humorral és játékossággal teli nyelvet alakított ki, amely sajátosan keresztezte a performanszot a színházzal és a festészettel.
Böröcz András (1956) és Révész László László (1957–2021) festőművészek a Képzőművészeti Főiskola felvételijén ismerkedtek meg, együtt jártak az Erdély Miklós által vezetett, a kísérletezésre ösztönző INDIGO (INterDIszciplináris GOndolkodás) csoportba is. Nagyrészt az indigós évekkel párhuzamosan, 1977 és 1990 között hozták létre közös performanszaikat, melyek gyakran idéztek művészettörténeti és irodalmi referenciákat (Shakespeare-től Goethéig) és mitológiai idézeteket (a kentauroktól Ikarosz bukásáig), tartalmaztak klasszikus zenei betéteket (Mozarttól Muszorgszkijig) és alternatív rockdalokat (például az Eszperantó Eszpresszó az alkalomra komponált darabjait), teoretikusszöveg-felolvasást és balettjátékot, film- és diavetítéseket, mindeközben sok szálon kötődtek az alkotók képzőművészeti gyakorlatához. A művészettörténeti előzményeket tekintve egyaránt utalhatunk a dadaista színház kísérletező nyelvére, a szürrealista képzet- és motívumtársításokra, a magyarországi neoavantgárd, elsősorban Erdély Miklós és az általa vezetett INDIGO csoport művészetfelfogására. Böröcz és Révész a performanszokon egy sajátos motívumvilágot alakítottak ki: egyszerű, szinte banális tárgyakból és formákból hoztak létre egyre komplexebb és meghökkentőbb konstellációkat. Ezek közé tartozik a gömb, a dinnye, a dinnyelék, a hanglemez, a (tükör)tojás, a koporsó, a kémény, a kút, a szivar, a rúzs, a gyertya és a gyufa. A Böröcz–Révész-performanszok iránt az évek során egyre növekedett a nemzetközi érdeklődés, 1984-ben Észak-Amerikában, 1986-ban Németországban és ismét Észak-Amerikában turnéztak, 1987-ben pedig bemutatkoztak a kasseli documentán.
Jelen kiállítás és kiadvány nemcsak az 1980-as évek magyar művészettörténetének fontos szegmensét dolgozza fel, hanem leletmentés is. Mindemellett több szempontból is kapcsolódik a korszak művészetére irányuló, a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet „nyolcvanas évek” kutatásához, mely a korszak eddig feldolgozatlan vagy hiányosan feldolgozott életműveinek, történeteinek és jelenségeinek feltárásában az következő években további jelentős összegzésekhez vezet majd.