A középkori Magyar Királyság történeti kronológiája, 997-1526 című kötetben kronologikus sorrendben találhatók meg a Magyar Királyság uralkodóinak magánéletéhez (születés, házasság, gyermekek, halál stb.), a dinasztiák kapcsolattörténetéhez (királytalálkozó, örökösödési szerződés stb.), a politikatörténethez (országgyűlés, törvényhozás, városprivilégiumok), a külkapcsolatokhoz (követjárás, szövetség) és katonai eseményekhez (egy-egy hadjárat főbb mozzanatai, fegyverszünet, békekötés) kötődő adatok. A magyar történelemre vonatkozó dátumokhoz elsősorban forrás-, másodsorban szakirodalmi jegyzetek tartoznak, melyek kiindulópontot is jelenthetnek a további vizsgálódások számára. A forrásfeltárásnak köszönhetően a korábban megjelent kronológiák adatsorához képest jelentős bővítésre nyílt lehetőség, több esetben pedig az eddig megjelent hibás dátumok javítására került sor. A kötet a történészek mellett többek között a régészek, művészettörténészek, numizmatikusok, valamint a szakmai közönségen túl a legújabb kutatási eredményeket megismerni vágyók érdeklődésére is számot tarthat. A középiskolai és az egyetemi oktatásban pedig haszonnal forgathatják az oktatók, tanárok és diákok egyaránt.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.