Leírás:
Déli szigetek között hajóztam s egy napon olyan helyre értem, ahol a fogadó babérligetben állt. Ott ültem az árnyékban tétlenül, mialatt kint a napfényben izzottak a fehér kövek és szikrázott a tenger. Ebéd után többször elbóbiskoltam, csábított az alvás, de a szépség, amit láttam, nem eresztett. Nem tudtam választani az álom és az ébrenlét között. A déli napfény, a tenger felöl jövő puha szél, a füszeres levegő inkább volt álom, mint amit álmodni tudtam volna.
Egyszerre arra gondoltam, hogy nincs nálam könyv. Olyan könyv, amit most jól esne olvasni. Akkor elhatároztam, hogy hasonló alkalomra, nem is másnak, csak magamnak, vagy nem is magamnak, csak másnak, egyszer, ha időm engedi és a Múzsák, könyvet írok. Idevaló könyvet.
(Hamvas Béla)
Hamvas esszékötete az ifjú-felnőtt író egyetlen konszolidált életszakaszának, a harmincas évek nyugalmas korszakának írásaiból válogat. Ez az évtized Hamvas Béla életének idilli, „polgári” korszaka. Könyvtári állása szerény, de tartósnak tűnő létbiztonságot ígér: a hétköznapok szabad szellemi kutatómunkája, a hétvégi, Szentendre-környéki kirándulások, a Dalmát-tengerparton eltöltött nyári vakációk mind hozzájárulnak könyve mediterrán derűjéhez. A madárdal, a csillagfény, a babér, a ciprusok és a leánderek illatától fűszeres levegő, az álmok és a valóság szabad egymásba fonódása, az azúr ég, a végtelen víz, a szikrázó napfény, a szerelem, az áhítat, az apollóni szigorú mérték és dionüszoszi mámor: ezek azok az esszenciák, amelyekből babérligetkönyvét megszőtte. Mert illik tudni: nemcsak apokalipszis van! Ahogy a régiek mondták, az élet nehéz próbatételeihez mindenki kapott egyetlen csepp mézet, és ennél több talán nem is kell.
(Dúl Antal)
Tartalom
1. A babérligetkönyv
2. Reggeli feljegyzés
3. A virágszedés lélektana
4. Ízek
5. A konyhakert
6. A madarak éneke
7. Álom
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.