Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról – mintegy tabuként – anya és lánya sosem beszélt. A vállalkozás végül töredékben maradt, de Ancsel Éva életének első, csaknem harminc évét – az 1950-es évek közepéig – többé-kevésbé részletesen feltárja. Emellett fennmaradt egy magnóra mondott vallomása a férjéről, Gimes Imre újságíróról. Ezek a szövegek indították arra Gimes Katalint, hogy könyvet állítson össze az édesanyjáról. Először olvasható itt Solymosi Zsuzsa szociológus mélyinterjúja, amely egy elsőgenerációs értelmiségieket kutató vizsgálat keretében készült 1979-ben. A továbbiakban néhány rádióműsor szövege és a korabeli sajtóban megjelent tematikus beszélgetések kaptak helyet: Ancsel Éva ezekben irodalomról, zenéről, pszichológiáról, oktatásról, a média szerepéről beszél. Szuggesztív előadói stílusa, árnyalt, plasztikus, nemegyszer önironikus fogalmazásmódja e beszélgetéseket – filozófiai műveihez és nevezetes „bekezdéseihez” hasonlóan – rendkívül élvezetes olvasmánnyá teszi. A lapokon felbukkannak a korszak ismert gondolkodói, az egyetemi élet és a politika szereplői, s reflektorfény vetül a hosszú XX. század rettenetes sötét és szürke korszakaira.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS vagy MPL által Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetés esetén 1990 Ft, az utánvétes fizetés díja: +650 Ft.
Csomagautomatába vagy csomagpontra való kiszállítás esetén Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetés esetén GLS futárszolgálatnál 1990 Ft, MPL esetén 990 Ft a szállítási díj, az utánvétes fizetés díja: +650 Ft.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.