Bolondóra

Mikko Rimminen regényében az idő és annak bolondos kizökkenése végig ott kísért különféle időmérők képében és alig-alig tudatosuló gondolatként a felszíni cselekmény mélyén. Átmenetileg felborul a rend, a percek és órák kiszámítható araszolása, és a szürke normalitást felfüggesztő kisember, Irma az ő különös, egyszemélyes karneváljához bohócorrot is kap, nem egykönnyen levehetőt, hanem fájdalmasan, visszafordíthatatlanul hozzánövőt. Ám talán ez az ára annak, hogy társra, játszótársra, sőt egész kompániára találjon. „Irma és Irja” akár egy sikergyanús kabarészám előadópárosa is lehetne. Ez a két egymásra felelgető, rokon hangzású név azonban a sorsszerű véletlen által összesodort két idősödő átlagfinn nő, akiknek a mindennapok bohózatba illő csetlése-botlása szövi össze egyre szorosabban és kuszábban az egyébként oly különbözőképp magányos életét. Irma enyhe követhetetlenségeiben is magával ragadó énelbeszélésén keresztül látjuk szűk körben forgó életének valószerű helyszíneit: a Hakaniemi piactér környékét Helsinkiben, és Keravát, szándékolatlan kalandjainak szürke alvóvárosát. Megértő, együtt sodródó, kínjában is együtt röhigcsélő olvasókra vár.

„Már nyílt is az ajtó nagy zárcsörgetve, majd hallani lehetett, ahogy érezhetően ingerülten előbb vállfára suttyantanak valamilyen ruhadarabot, aztán fel a fogasra. Nekem pedig, akármennyire szerettem volna egyszerűen csak elmerülni az ablakból odalátszó, hirtelenjében hatalmas biztonságot sugárzó, közönséges erdeifenyő látványában, előbb-utóbb muszáj volt szembenéznem a valósággal, és a konyhába toppanóval. A bőrömön éreztem az erőteljes auráját, valósággal sütötte a hátamat, a nyakamat, mintha kísértet suhant volna be az ajtón.
A házigazdámra néztem, de a picurka szemei valahová messze-messze befele bandzsultak. Minthogy tőle nemigen számíthattam segítségre, eljött az ideje, hogy összeszedjem a bátorságomat, és szembenézzek a jövevénnyel. Ott tornyosult a konyha padlóján, az ócska kredenc előtt, csípőre tett kézzel, és úgy nézett ki, mint valami békebeli családi filmvígjátékból szabadult, felpaprikázott asszonyság. Más békebelien családias mondjuk nemigen akadt rajta.”
(Részlet a regényből)