KATEGÓRIA KIVÁLASZTÁSA
Magnus átlagember. Különlegessé az erdő teszi, amit apja ültetett és a családja gondoz. Egy nap azonban az eső lemossa a fákat a hegyoldalról, és ez megdöbbentő következményekkel jár… A regényben a szerző személyes történetbe ágyazva jár körbe olyan, fájóan aktuális témákat, mint a globális felmelegedés és az azt övező klímaszorongás és ökotudatosság, a biodiverzitás csökkenése, járványok, özönvíz, aszály vagy éppen a háború. Egyes szám első személyű elbeszélőként találkozunk Magnússzal, a teljesen hétköznapi életet élő kelet-izlandi családapával, akinek különböző traumákkal kell megbirkóznia. Az ironikus humorral és játékossággal megírt szöveg komoly tétekkel dolgozik: a természet vizsgálata mellett az ember eredetével, régi korokkal, vagy éppen geológiával kapcsolatos eszmefuttatásokat is találunk benne, miközben a gyász áll a könyv fókuszában. Magnús elbeszélése egyfajta kísérlet az elkerülhetetlen feldolgozására, kiegyezés az élet, az ember, sőt a Föld mulandóságával.
„Amikor átértünk az emelkedő túloldalára, rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben. Az erdőt onnan általában csak a távolban látni, mintha apró folt lenne a szélvédőn. Zöld vagy sárga, néha el van mosódva, máskor pedig olyan, mintha valaki megpróbálta volna lekapargatni a madárszart az üvegről. De sosem fekete paca. Apám egyre rosszabbul látott. Nem tudtam, ő is ugyanarra gondol-e, mint én. Mindketten hallgattunk, amíg a domboldalhoz nem értünk. Ott pedig megláttuk a sárlavinát. Hatalmas seb tátongott a dombon, az aljában kupacként tornyosult az erdő. Úgy álltak ki a fák a sárból, mint a tüskék egy elgázolt sün hátán. Kiszálltunk a kocsiból. Emlékszem, hogy mondtam valamit, talán valami olyasmit, hogy Hát így. Egy darabig dermedten álltunk. Néztük a kupacot. Döbbenetet éreztem. Semmi mást. Elsőre legalábbis.”
