Chanel filozófia

„Chanel esztétikájának születését nem lehet megérteni a Belle Époque Párizsa nélkül.
A XX. század elején a női ruházatot még mindig az 1800-as évek öröksége dominálta: testet korlátozó fűzők, terjedelmes szoknyák és felesleges díszítések. Ahogy Valerie Steele divattörténész megjegyzi, a párizsi divat továbbra is a törékeny, alárendelt nőiesség ideálját testesítette meg, amely inkább a tekintetek tárgya volt, mint a cselekvés alanya.
Ezzel párhuzamosan a korszak mélyreható társadalmi változásai – az urbanizáció, a nők munkaerőpiacra lépése, a sport és az utazás népszerűsége – praktikusabb ruházatot igényeltek.
Ebben a kulturális kontextusban Chanel a modernitás katalizátoraként jelent meg: egy stylist, aki képes volt megérteni a kortárs nők igényeit, és azokat új esztétikai lexikonná alakítani.
»A korszak kulturális légkörét részben az androgünitás iránti növekvő figyelem jellemezte.
Az irodalomban, a művészetben és a pszichoanalízisben a merev nemi határok leküzdésének képessége volt vita tárgya. Chanel része volt ennek az intellektuális légkörnek, és olyan esztétikát alakított ki, amely ezeket az ötleteket konkrét ruhákká alakította, amelyek megtestesíthették az új női identitást« – magyarázza Vicenti.
Chanel több területen újított. Először is az anyagválasztásában: Chanel a korábban a férfi alsóneműkhez használt jersey anyagot választotta, és nemes és elit anyaggá emelte. Másodszor a tweed használatában: a brit férfiöltönyökhöz használt anyagot a márka szimbólumává tette.
Esztétikája azonban nem csupán a múlt tagadása volt. Chanel nem törölte el a nőiességet, hanem gyökeresen új szempontból fogalmazta meg. Ruhái nem szüntették meg a nemek közötti különbségeket, hanem dinamikus egyensúlyt teremtettek a férfias praktikum és a női elegancia között, megnyitva az utat egy új esztétikai ideál előtt, amely később tervezők generációit befolyásolta.”
(Részlet a könyvből)