Az ebben a kötetben levő szövegek nem születtek volna meg, ha Lanczkor Gábor, a 1749.hu szerkesztője nem kéri fel Gyukics Gábort, hogy írja meg amerikai élményeit, kiemelve találkozásait a beat irodalom alakjaival.
Gyukics Gábor a magyar irodalmi élet egyik különös, országok és nyelvek között vándorló alakja, aki viszonylag egyedül áll a meglehetősen zárt magyar irodalmi hagyományban. Ez részben annak köszönhető, hogy bár magyarul kezdett írni, irodalmi pályája elején hosszú ideig nem Magyarországon élt. Hamar kétnyelvűvé váló művészetének jellemzői így az alatt a bő másfél évtized alatt alakultak ki, amelyet politikai menekültként töltött az Egyesült Államokban, távol a magyarországi eseményektől. 1986-ban hagyta el az országot, és két év hollandiai tartózkodás után telepedett le, illetve pontosabban vándorolt Amerikában, több évet, hetet vagy csak napokat töltve különböző helyeken – a legtöbb időt St. Louis-ban, San Franciscóban és Brooklynban -, de később Ázsiában is többször járt. A tizenhat, számos érdekességet és kuriózumot is rejtő, ám a humort sem nélkülöző esszében a szerző olyan oldott, az eseményeket mégis nagyon érzékletesen megjelenítő stílusban eleveníti fel emlékeit és benyomásait, mintha együtt fröccsözgetnénk valami kellemes kocsmában, amelyet még múlt évezredbeli közös fiatalságunkból ismerünk. A kötetet záró néhány szintén valós alapú flash fiction elbeszélő hangja sűrítettebb, megidézve az eseményekhez, emberekhez, tárgyakhoz fűződő, Gyukics költészetére olyan jellemző sajátos viszonyt, mely emlékező esszéiben is visszaköszön: bár a világban való vándorutunkat intenzíven éljük át, és a lehető legnyitottabban fogadjuk, mégsem birtokoljuk azt; és bár próbáljuk megosztani, leírni, elmesélni, mégis körénk fonódik, egyedivé és közölhetetlenné téve az életet.
Rákai Orsolya
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

