Leírás:
“Domonkos Endre érdeme, hogy a tendenciájában, folyamatában és tényeiben már ismert eseménysor rendkívül komplex jellegére való tekintettel – a hagyományosan leegyszerűsítő megközelítések helyett – holisztikus szemléletmód (történettudomány mellett gazdaság- és politikatudomány) alkalmazásával vizsgálja a történteket.
Az előzmények bemutatása mellett feltárja a főbb ok és okozati összefüggéseket és elvégzi a következmények szintetizáló jellegű összefoglalását is. Újdonságértékűnek és sikeresnek tekintjük a szerző már említett azon törekvését is, hogy a fejezetek megírásakor a modern szakirodalom felhasználása mellett egyes esetekben közel négy évtizede feldolgozott hazai forrásanyag sokszor ideológiailag megfogalmazott szempontrendszerét teljesen új módszertani megközelítéssel váltotta fel. Domonkos Endre: Közép- és Kelet-Európa gazdaságtörténete 1953 és 1989 között. Reformkísérletek a szocialista országokban és az államszocializmus válsága című könyve a korszak fontos gazdaságtörténeti összegzésének és dokumentumának tekinthető. Az egyetemi oktatáson kívül a huszadik századi kelet- és közép-európai országok gazdaságtörténete iránt érdeklődő olvasóknak, történészeknek és közgazdászoknak is hasznos ismeretekkel szolgál, megcáfolva a sokszor szakirodalomban is olvasható konvencionális megközelítéseket.”
Szilágyi István egyetemi tanár,
Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar,
Politikai Földrajzi, Fejlődési és Regionális Tanulmányok Tanszék
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.