A XX. század egyik ikonikus nőalakját, az „isteni” Maria Callast (1923-1977) fénykorában olyan elképesztő, szó szerint hisztérikus rajongás övezte, mint később a legsikeresebb rocksztárokat. Színpadra lépésekor percekig tartó tapssal köszöntötték a világ legnagyobb presztízsű operaházaiban – a milánói Scalában éppúgy, mint a New York-i Metropolitanben -, egyes fellépéseinek színhelyére a repülőtársaságok charterjáratokat indítottak, Luciano Pavarotti pedig azt mondta róla: „Callas az az istennő, akinek mindörökre sikerült összeolvasztania a szót a zenével.”
Maria Callas nemcsak énekesi, hanem színészi teljesítményével is kiemelkedett kortársai közül, így aztán a mozi világába is meghívást kapott a világhírű olasz filmrendezőtől, Pasolinitől.
Callas művészi sikereit magánéletének drámái ellenpontozták. Első férje, aki egyben az ügynöke is volt, gyakorlatilag kifosztotta, a második – a milliárdos görög hajómágnás, Onasszisz – kihasználta és megalázta. A múlt század legnagyobb operacsillaga élete utolsó szakaszát magányosan élte le, hogy aztán halála után legendává váljon.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-15:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

