KATEGÓRIA KIVÁLASZTÁSA
A svéd írónő kislánykorában, Magyarországon átélt különleges élményei az 1940-es, 50-es évekből. Hányatott sorsú család és hányatott sorsú ország – alulnézetből. A Másik ország a múlt nem hagyományos értelemben vett önéletrajzi regény. Nélkülözi a lineáris cselekményt, elbeszélői stílusa részint konkrét, részint képzelettel dúsított ábrázolásmód. Szemünk előtt bontakozik ki egy kislány és a családja mindennapinak nem nevezhető története. Egy különlegesen éleslátó gyermek szemével nézzük a nehéz körülmények között küszködő család, és ezzel párhuzamosan az ország sorsát. Megelevenedik előttünk a korabeli Eger, Budapest és Tiszaszalka, a valóságos éden, ahol a kis Ildikó a nyarakat töltötte.
„Az öreg, boltíves kőhíd alatt egy hűs, homályos helyiség rejtőzött. Olyan volt, mint egy üreg a földben, ahol senki sem láthatott meg, sem a tornácról sem a fasorból. Egy tágas, eléggé magas üreg volt, ahol fel tudtam egyenesedni és játszhattam a hosszú, kiugró kőpárkányon lakó kukoricababáimmal. Ó, hogyan is írjam le ezeket a kukoricababákat? Ha lehunyom a szememet és összpontosítok, még most is érzem az ujjaimon különleges hajuk tapintását. Ugyanis ez a haj tette őket olyan különlegessé. A hosszú, hullámos, különböző színű puha szálak; lenszőke, vörös, sötétbarna, néha tejfehér selymes szálak, amelyeket nagyon óvatosan meg is lehetett fésülni és copfba fonni. És milyen mutatósak és elegánsak voltak bájos, földig érő világoszöld kukoricaháncs ruháikban! Amikor színházat játszottunk, egy nádszálra rögzítettem őket, nehogy elrontsam a frizurájukat, és este a nádasban gyűjtött puha pehelyből vetettem nekik ágyat.”
