A kötet a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem által rendezett Modernség és modernitás című konferencia anyagát tartalmazza. A fogalom problematikájára jól utal, hogy a kérdést több aspektusból lehet vizsgálni, erre tettek kísérletet a kötet szerzői, akik a magyar szellemi élet élvonalához tartoznak.
A többirányú megközelítést a kötet is követi. Első egysége eszmetörténeti és filozófiai szempontból járja körül a modernitás fogalmát. Az itt közölt tanulmányok közös kérdése: vajon mi különbözteti meg a modernséget minden korábbi korszak emberképétől és világértelmezésétől? Hogyan lett a „modern” egyszerre időbeli meghatározás és értéktételezés, s miként alakult ki az a sajátos önreflexív tudat, amely a „modernitást” önmaga problémájaként ismeri fel?
A második egység a modernitás művészeti dimenzióját vizsgálja: miként jelenik meg az új és a hagyományos, a forma és a szabadság, az individualitás és a közösség feszültsége a modern művészetben. E tanulmányok a modernség vizuális és esztétikai arcait tárják fel, a stílus, a motívum és a kulturális emlékezet kérdésein keresztül.
A harmadik egység a modernitás antropológiai kérdéseivel foglalkozik: miként változik az identitás, a test és a szubjektum fogalma a társadalmi és technológiai átalakulások fényében. A tanulmányok közös nevezője, hogy a modern emberi lét új határait teszik vizsgálat tárgyává, – a biológiai, szociális és digitális dimenziók metszéspontjában.
A negyedik egység írásai a modernitás legsötétebb örökségét, a soát és annak emlékezetét tanulmányozzák. A szerzők közös kérdése: miként él tovább a holokauszt tapasztalata a kortárs társadalmakban, s hogyan formálja a zsidó identitás és az európai emlékezet viszonyát a modernitás romboló és felszabadító erőinek kettőssége.
A záró egység tanulmányai a modernség filozófiai és kulturális határvidékét térképezik fel. Ezek a szövegek azt a kérdést firtatják, hogy a modern ember mi-ként értelmezi újra önmagát, ha a racionalitás, a vallás, a metafizika és a történelem korábbi fogalmai már nem kínálnak biztos kapaszkodót.
E kötet annak a meggyőződésnek a kifejezése, hogy a modernitás – bármenynyire is ellentmondásos, válságokkal és törésekkel teli – nem lezárt korszak, ha-nem önértelmező folyamat, amelyben a kritika, a reflexió és a párbeszéd a meg-újulás egyetlen útja marad.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-15:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

